Ahogy azt már előző „A Style FM vendége vagyok ma 17 órától” blogbejegyzésemben is Írtam az egyik legfontosabb dolog az életben időt szakítani a személyes találkozásokra. Nos így volt ez még a rohanás közepette is, megálltunk kicsit beszélgetni.
Beszélgetőpartnereim közül Nyulasi Gábriel Istvánt az Ihatóbb Magyarország alapítóját már korábbról ismertem ,a Titok Galéria kiállításmegnyitóin zenélésünk kapcsán így előre örültem a találkozásnak!
Koch Pálmával a Koch Pincészet borászával viszont most találkoztunk először így kíváncsian vártam milyen lesz. Nagyon pozitív és inspiráló beszélgetés kerekedett a műsor során. Mindig is tiszteltem az erős, okos nőket és természetesen a férfiakat is, node most kanyarodjunk vissza Pálmához.
Szeretek olyan emberekkel beszélgetni akik szenvedélyesen hisznek abban amit hivatásukként választottak rendkívül motiválóak számomra! Nos Koch Pálma személyében ilyen embert ismertem meg. Kaliforniáig meg sem állt bővíteni ismereteit a szőlőtermesztés területén.
Igaz a mondás,életünk összes percében tanulunk valami fontosat,ebben nagyon hiszek.
Nekem például egészen mostanáig fogalmam sem volt arról,,hogy Magyarországon a hagyomány szerint nem öntöznek szőlőt. Mint Pálmától megtudtam Kaliforniában viszont annál inkább.
Bár tovább kanyarodott a beszélgetésünk fonala mégis vissza kellett kicsit görgetnem, mert majd kifúrta az oldalamat a kíváncsiság, vajon miért?
Megtudtam, hogy azért van ez így,mert Magyarországon van esély a gyakoribb esőre, míg Kaliforniában az eső olyan ,mint a délibáb, rendszeresen nem jellemző.
Nyulasi Gábriel remekül megindokolta miért nincs értelme a fiataloknak és az egészségét becsülő embernek 400ft vagy ezalatti bornak csak heccből elnevezett italt inni.
Ebbe a csapdába természetesen jómagam is belesétáltam amikor gondoltam, forralt bornak elmegyként megvettem egyszer egy hasonló italt. Háááát egyetlen decilitere sok-sok vízzel mézzel és fűszerekkel vegyítve is képes volt fejfájást okozni. Megállapítottam, hogy SOHA TÖBBET!!
Inkább egy-egy jó bor ünepekkor,alkalmanként,mint még egy ilyen pancs! Becsüljük meg önmagunkat és az egészségünket-testünket-lelkünket azzal,hogy jót adunk magunknak !
Koch Pálma aztán megkínált minket legújabb fejlesztésű pezsgőjükből.
Éppen mondtam, hogy nem vagyok nagy pezsgő rajongó, de a kóstolás gyökeresen megváltoztatta a véleményemet. Ugyanis egy énekest ha valamivel le lehet nyűgözni,akkor leginkább egy olyan mézízű pezsgővel,ami balzsam a torkának! Aztán a borok is lenyűgözően finom ízvilágúak voltak.
Mielőtt még valaki azt hinné hű mennyi italt ihattam aznap egy picit ki kell, hogy ábrándítsam …
Ugyanis a Style FM stúdiójából egyenesen zenélni rohantam…És bár mindegyik muzsikusnak más a bónája , nekem a józan bolondság a bevált módszerem😊
Megkóstoltam egy-egy korty erejéig aztán tudtam,hogy az este további részében engem várni fog a zenélés nyújtotta mámor.
És megállapítottam a beszélgetésünk során,hogy a jazz akárcsak a jó bor egyfajta kulturáltságot,minőséget képvisel.
Akárcsak a szőlő termesztési folyamatok során a szőlőnek a jazz zenére is meg kell érni.